Szőnyi István (1894–1960) a 20. századi magyar festészet egyik kiemelkedő alakja, aki elsősorban tájképeiről és figurális kompozícióiról ismert. Művészete a posztimpresszionizmus és a modernizmus határvonalán mozgott, finom színkezeléssel és érzékeny fény-árnyék játékkal. Szőnyi jelentős szereplője volt a Nagybányai Művésztelepnek, ahol a szabad ég alatt festett tájképeivel a magyar tájfestészetet új irányba terelte. Munkáiban a természet és az ember kapcsolatát kutatta, kompozícióiban gyakran megjelennek a csendes, meditatív tájak.